2015. augusztus 30., vasárnap

Üdvözlet








Kedves erre tévedő, olvasni vágyó, fanfiction kedvelő társunk. Ezen az oldalon a 2014-ben megrendezett Perselus Piton kihívás történeteit és díjait tároljuk. Az új kihívással 2016-ban jelentkezünk majd. 
Némileg módosul majd a játék a korábbihoz képest, mert eszközölni fogunk néhány változtatást. De senki ne aggódjon nem készülünk merényletet véghezvinni ellenetek. ;)
Amint elkészültünk a munkálatokkal, és leleplezhetjük magunkat, jelentkezni fogunk a facebookon található Hírverő csoportban, és egyéb fórumokon.
Addig is jó olvasását neked! Legyen szerencsénk egymáshoz a későbbiekben is.
Ajánljuk figyelmedbe a jobb oldalt található címsorban a másik két általunk szervezett kihívás történeteit, valamint a Merengő fanfiction oldalát.

Etti és Ninell

Reggeli Próféta Külön Minikiadás / Írta: Zsebegér / Publikálva: 2014 (Villám játék)



Perselus Piton? Perselus Piton mindig is az eszményi férfit képviselte számomra. Már az elején megmondtam, hogy ő egyáltalán nem olyan gonosz, mint azt sokan hiszik. Hiszen ki is tudhatná jobban, mint aki már túrázott trollokkal, nem igaz? Ugyanakkor ha előbb szólt volna, nagyon szívesen adtam volna neki a saját márkás samponomból, ugyanis az majdnem olyan gyönyörűvé varázsolja bárki haját, mint szerény személyemé. Ami szerencsére természeténél fogva ilyen szép.
-   Gilderoy Lockhart, a Szombati Boszorkány magazin Legbűbájosabb Mosoly Díjának ötszörös győztese

Félálomakták / Írta: Fabala / Publikálva 2014 (Villámjáték)



Félálomakták
Boldogtalan a pillanat, mikor
fölfedezi az árva önmagát,
s arra gondol, hogy másnak is
fontos lehet e kéz, e görbeség,
s azontúl arra vágyik, hogy szeressék.
/Pilinszky/

Fekete rózsaszín / Írta:SlytHay Publikálva:2014 (Villám játék)



Fekete rózsaszín
Rózsaszín lencsék maszkja mögül kábán pislogok,
a szerelmes igéket remegő ajkakkal motyogom,
parázsló jöttödre a jeges pincefalnak dőlve várok,
s a rókaként ámító leplet recsegve eltaposom.
Nem kellenek az Amortentia-gőzös hazugságok!
Elszavalni büszkén a rekedt igazságot fogom.

Aludj csak, Herceg! / Írta: Hamiltonfan / Publikálva: 2014 (Villám játék)



Bloomy:
Aludj csak, Herceg!
Úgy örvénylett körülötted fekete talárod,
ahogyan lecsapott rád váratlan halálod.
Aludj csak, Herceg, én őrzöm az álmod!

Képmás/ Írta: Kaszandra Berett / Publikálva 2014 (Villám játék)



Képmás
Csak nézlek, és ámulok,
Nem értelek téged.
Hogy külsőd rút,
Az még nem nagy vétek,
De lelked is csúf,
S ez rémiszt meg végleg.

Senki sem tökéletes / Írta:Merjoe / Publikálva:2014 (Villám játék)



 Senki sem tökéletes…
A magány néha olyan erővel kopogtat, hogy beengedi magát,
Felszakítja az érzések kusza, hordalékokkal teli vad folyamát.
Sötét napokat hoz az életbe, s az ember megkeseredik,
Kilép önmagából s észre sem veszi a rossz oldal felé közeledik.